Teknős:
Kültakaró
Ovális, dobozszerű testük szilárd vázát csontvázuk és az irharétegben elhelyezkedő jól fejlett bőrcsontok alkotják. A teknősök nem vedlenek, hanem szarulemezeik felületesen lehámlanak. Bőrmirigyeik nincsenek. Alsó állkapcsuk két szára között megtalálható az úgynevezett mósuszmirigy, amely a párzási időszakban jellegzetes szagú váladékot termel.
Légzésük jellegzetes, ugyanis szilárd páncéljuk lehetetlenné teszi a mellkas térfogatváltozását. Mikor nyelvcsontjuk lefelé mozdul, a nyitott orrlyukakon át beáramlik a levegő, majd a nyelvcsont emelésekor bejut a tüdőbe. A szárazföldi teknősök szabályos időközökben kinyújtják nyakukat a páncélból, ilyenkor a tüdő kitágul, és levegő áramlik be, majd amikor visszahúzódnak a páncélba, a levegő kiáramlik a tüdőből.
A teknősök szívében a jobb és a bal kamra még nincs tökéletesen elkülönülve, az oxigénben dús és szegény vér keveredik egymással. Anyagcsere folyamataik lassúak. Az olyan területeken, ahol nagy a hőmérséklet különbség, a teknősök a fagy vagy a szárazság ellen védekezve beássák magukat a talajba. Ilyenkor a légzésük és szívműködésük csökken, de nem szűnik meg teljesen. Sok teknősnek okozza vesztét a túl korai tavaszi felmelegedés. Ilyenkor ha a föld az erős napsütés hatására eléggé felmelegszik előjönnek, s ha ezután hirtelen erős éjszakai fagy jön, nem tudnak elég gyorsan visszabújni téli rejtekhelyükre.